„Nem kell betojni, hiszen nem mi állunk rosszul, hanem ők!” – Csank János a szerb válogatottról a Mandinernek

A Szerbia elleni Eb-selejtezőről beszélve rendre előjön Csank János személye, aki az 1998-as világbajnokság kvalifikációja alatt volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya. A csoportunkban a második helyen végeztünk, de Jugoszlávia elleni pótselejtezőkön beleszaladtunk egy 1-12-be, amelyet még annak ellenére emlegetünk manapság is a szakemberrel kapcsolatban, hogy azóta például a Fradival is bajnoki címet nyert. Csank János szokás szerint őszinte és derűs, humorral átszőtt mondandója sok tanulságot is tartalmaz. Interjúnk!

***

Menjünk vissza az időben 26 évet: az 1997-es pótselejtezők sorsolása előtt csupán egy kívánsága volt, mégpedig hogy ne Jugoszláviát kapjuk! Erre rendesen beletrafáltunk...

A délszláv futballisták mentalitását játékoskoromból is jól ismertem, tudtam, hogy ők egy teljesen más stílust képviselnek: remek adottságú játékosok, különleges lelkivilággal megáldva. Ezenkívül egy remek generáció jött össze akkor náluk, akik nemcsak, hogy a világ három legjobb válogatottja közé tartoztak, európai topklubokban futballozó játékosokkal tele, hanem széthulló hazájukért, Jugoszláviáért is kettőzött erővel hajtottak. Egyébként csak ránk jellemző, hogy akár ezt az 1-12-t, akár a mexikói 0-6-ot a mai napig emlegetjük. Brazília is kikapott – ráadásul egy hazai rendezésű vb-n! – 7-1-re a németektől, sőt a kilencvenes évek végén Ausztria Spanyolországban egy 9-0-ás zakóba szaladt bele, mégsem olvasunk ma már ezekről a kudarcokról. De hát, mi, magyarok ilyenek vagyunk: nem a nándorfehérvári diadalt emlegetjük gyakran, sokkal inkább a mohácsi vészt... 

Több mint két és fél évtized távlatából hogy érzi: miben hibázott e két pótselejtező kapcsán? 

Ma is azt mondom: a taktikánk jó volt, de két-három játékos sajnos „bekukorékolt”, nem azt csinálták, amit megbeszéltünk, és akkoriban nem egy hét alatt készültünk fel a válogatott mérkőzésekre, hanem három napig. No, és azt sem szabad elfelejteni: akkoriban nem olyan hangulat uralkodott a válogatott meccseken, mint manapság. Az Üllői úton rendezték az első találkozót, és a túlnyomórészt fradista közönség belekapott az előző, Azerbajdzsán elleni meccsen Urbán Flóriánba, akit ezért a jugók ellen a kispadra ültettem. Ez mindenképpen hiba volt. Ráadásul a kezdőcsapatban egyetlen fradista sem volt, Nyilas Elek és Lipcsei Péter is külföldről tért haza, és miután 10 perc alatt kaptunk három gólt, a közönség végig ellenünk tüntetett...

Ha lehet mondani, a pályafutására nem volt különösebb hatással az 1-12, hiszen többek között dolgozott Diósgyőrben, a Videotonnál, a Fradival pedig bajnokságot is nyert... 

Érthető, hogy a történtek után leváltottak, de meggyőződésem, hogy ha én maradok a szövetségi kapitány, a 2000-es Eb-re tuti kijutunk, hiszen akkor érett be igazán az atlantai olimpián szerepelt korosztály. De valóban: nem lettem kegyvesztett idehaza, egyetlen vidéki városban szólt be nekem egy szurkoló, és állandóan az 1-12-t emlegette. Ám miután egyszer az utcán megismertem, 

Utána nem is találkoztam vele egyetlen mérkőzésen sem... Hozzáteszem: az elkövetkező években akárhányszor szövetségikapitány-választásra került sor, a szurkolói szavazásokon mindig én nyertem, de érthető, hogy a jugók elleni nagy „zacskó” után, hivatalos helyen egyszer sem került már szóba nevem. 

Az elmúlt több mint 25 évben nagyot fordult a világ a válogatott szempontjából. Minden meccsen remek a hangulat, pár óra alatt elfogy az összes jegy, ami érthető, hiszen csoportelsőként és esélyesként várhatjuk a Szerbia elleni összecsapást. Mi Marco Rossi és az általa vezetett magyar válogatott legfőbb erénye? 

Gyakorlatilag az, hogy szerencsés periódusban vagyunk. A kapitány is elmondta, hogy nagyon jó passzban van ő és a csapat is. Arról nem tehet, hogy lett egy Szoboszlai Dominikunk, egy Sallai Rolandunk, egy Kerkez Milosunk, tehát játékosanyag szempontjából is jól épült fel a háttér. Ráadásul mivel ezek a játékosok sikeres, európai topcsapatokban játszanak hétről hétre, pozitív energiákkal feltöltődve térnek haza a válogatotthoz. 

 No, és a szerencsefaktor is velünk van, hiszen már csoportharmadikként is pótselejtezőket játszhattunk, és a Nemzetek Ligája-szereplés is egyfajta mentőöv lehet.

Milyen taktikával lehetünk eredményesek a várhatóan kamikáze-taktikával pályára lépő szerbek ellen? Köztudott, hogy Willi Orbán sérülés miatt kiesett a védelem közepéről, és többen is (Szalai Attila, Fiola Attila, Lang Ádám, Nagy Ádám) komoly játékhiánnyal küzdenek... 

Nem hiszem, hogy Marco Rossi komolyan változtat a játékrendszeren – legfeljebb a pálya közepén keletkezhet lyuk, ezt kell leginkább megoldani. Éppen ezért a három védő előtt egy „ütközőemberre” lesz szükség. Egyébként 

 lényegesen gyengébbek, mint korábban, éppen ezért nem hiszem, hogy orrba-szájba védekeznünk kell majd. Azért sem kell betojni, mert helyzeti előnyben vagyunk, nem mi állunk rosszul, hanem ők, hiszen már egyszer legyőztük őket. A döntetlen simán összejöhet, de akkor sincs vész, ha netán kikapunk. Persze, bízom a csapatban, ha két gólnál többet nem kapunk – meglesz az iksz!

Egykori sikercsapata, a Vác megszűnt, így ma már csak Tarpán, a Sándor István Akadémián szakmai tanácsadó. Miként éli meg ezeket a napokat? 

Lakhelyemen, Ózdon nyáron már az edzéstervet írogattam, amikor közölték: a Vác a következő bajnokságban már el sem indul. Mit mondjak, nem repestem az örömtől... Manapság az okoz nagy örömöt, hogy a Tarpán 150-160 gyerekkel foglalkozhatunk, van közöttük rengeteg ukrán tehetség is, az U19-es kiemelt bajnokságban megvertük már az Illés Akadémiát és a Paksot is, legutóbb pedig a Ferencváros ellen sem vallottunk szégyent. Az 1600 fős községnek Megye I-es felnőtt csapata van, sokan járnak meccsre, most már csak az hiányzik, hogy Esze Tamás megjelenjen lóháton... Persze, arra is nagyon büszke vagyok, hogy a helyi sportcsarnok szerénységem nevét viseli. Amikor pedig van egy kis szabadidőm, kikerékpározom a Sajó-partra – ez a lakhelyemtől oda-vissza 50 kilométert jelent – és ott kisebb futóedzéseket tartok magamnak. Muszáj karban tartani magam, mert még 77 évesen is meg szoktak hívni az öregfiúk-válogatottba védeni, és nem vallhatok szégyent! A lényeg: remekül érzem magam... 

Nyitókép Fotó: mlsz.hu